Az első benyomások alapján megnyugodtunk. Senki nem akart minket lelőni, senki nem akart elrabolni, de még ferdén sem nézett senki, aki véletlenül nem úgy született… Bementünk a kikötő falujába, hogy találjunk valami hotelszerűséget és innentől jöttek a szembetűnő különbségek… Ők hotel alatt az úgynevezett lokanda-kat értik, amik kommunális szobák és pénzért megszerezhető a sok ágy közül az egyik. Döngölt föld, nyomokban megjelenő csempével, de inkább annak hiányával. A belső udvar jobb oldalán van a férfiszoba és jó esetben a bal oldalon van egy női szoba is, de a női jelenlét általában inkább csak fennakadást okoz. Fürdőszoba alatt pedig az udvar végében található tyúkólszerű építményt értik, amely soron háromban nagyobb lyuk van középen – ez a budi – háromban pedig kisebb – ez a tusoló. A víz pedig az udvaron lévő hordókban van szabad felhasználásra ingyen kannahasználattal! Oldd meg!
Sabhannal való barátkozásunknak itt is voltak pozitív hozományai, ugyanis őt mindenki ismerte Wadi Halfa óriási településén, így elintézte, hogy a ’hotelben’ megkapjuk a ’recepciós’ saját szobáját… A többi körülmény viszont maradt!
A fáradtság és kimerültség sokat segített a helyzet elviselhetőségén és Sabhan további kedvességekkel viszonozta az iránta tanúsított nyíltságunkat, de ettől függetlenül nem szerettünk volna az abszolút muszájnál többet tölteni ebben a szellemvárosban…
Maga Wadi Halfa relatív új település, a régi Wadi Halfa a tó alatt fekszik és az új falut csak néhány olyan család lakja, akik nem voltak hajlandók költözni és létrehozták az új Halfát, amit áradáskor néha még mindig elönt a Nílus… Élet itt csak a komp miatt van. Csak a kedden érkező és szerdán induló járatokat választó, illetve a rakomány lassabb érkezését váró, pár napra megszállni kényszerülő kereskedők lendítenek valamelyest a település hullaszagán, de még így is nyomasztó kapuja ez az országnak.
Másnap két dolgot szerettem volna elintézni. Az egyik az országa való belépés regisztrációja, ami újabb lehúzás és bürokratikus tortúra, ugyanis ahelyett, hogy egy asztalnál elintéznének mindent, körbe kell járni az egész épületet, hogy leadj, aláírj, kitölts, fizess, ujjlenyomj és ők végre matricázhassanak egy újabbat az útleveledbe. Az idővonzat mellett már csak a költségvonzata az idegesítőbb!
A másik dolog az lett volna, hogy a személyes elefántomból egy kisebb darabot ’kikanyarintva’ könnyítenék a saját és bőrönd amúgy is leharcolt kerekei sorsán. Szerettem volna hazaküldeni egy csomagot, amely az összes feleslegesnek ítélt holmimat tartalmazza, de nem bírtam, mert a helyi postásnéni rosszul lett és orvoshoz ment, majd később meg már szimplán csak nem volt kedve visszajönni dolgozni… Ergo most van egy bőröndöm, ami ugyan könnyebb, de van egy keresztbe-kasul celluxozott dobozom is, amit cipelhetek! Hála Istennek!
