Elmentünk inni. Bort. Elvégre Dél-Afrika borai a mi polcainkon is ott vannak, úgyhogy nem lenne teljes a kép, ha nem néznénk a helyi poharak fenekére. Mióta huguenot menekültek 1690 körül belakták a Franschoek völgyet (Fokvárostól ÉK-re) és meghonosították a szőlőtermesztést, Dél-Afrika Afrika elsőszámú borkészítője lett.
Én nem vagyok sommelier, ismereteim a legnagyobb jóindulattal is csekélynek nevezhetők, max arra vagyok kapacitálható, hogy eldöntsem, hogy ízlik, vagy sem, de ehhez persze nem kell zseninek születni. Amit viszont tudok, hogy a több évszázados múlt a régió minden szegletében érződik. A hegyes-völgyes táj, a gall ’lábnyom’, a fantasztikusan karbantartott borpátriák, a borkóstolás iparosítása ellenére is igazán kellemes élménnyé teszik az errefelé bóklászást. Pláne így ősz környékén, amikor minden elkezd belilulni…
Egymást érik a borászatok, de mégsincs zsúfoltság érzésed. Hatalmas, több évszádos, birtokokról beszélünk, amelyekben egy közös biztos van, mégpedig, hogy ha áthajtasz bármelyik kapun, túl a végtelen bokrokkal, cserjékkel, tőkékkel és fákkal szegélyezett kocsifelhajtókon, teljes bizonyossággal kedves és segítőkész személyzet akarja majd letuszkolni a ház legjobb borát a torkodon némi sajttal, vagy egyéb finomsággal körítve. Lehet, hogy futószalagosított a vendégszeretet, de már a környezet megéri a látogatást…
