Magunk mögött hagytuk Luxort… Láttuk, megéltük, de elég volt… Mivel a komp Szudánba hetente csak egyszer jár – hétfőnként – és ugye a jövő hetit mindenképpen el szeretnénk érni, úgy döntöttünk, hogy minél közelebb igyekszünk kerülni a ’rajtvonalhoz’. Összeszedtük az összes cuccunkat – és a teljesen felesleges féltéglákat – és levonatoztunk Asszuánba… Persze a fél tízes vonatra úgy értünk oda, hogy a mozgó kocsira kellett egy jól irányzott dobással felhajítani az elefánt méretű bőröndömet és aztán egy célzott ugrással rácsimpaszkodni az ajtóra, de végül ezt is túléltük!

Itt Asszuánban már minden sokkal csendesebb. A núbiaiak nincsenek annyira gátlástalanul elkényeztetve, vagy legalábbis nem éreztetik ezt lépten-nyomon, bár az árakon a luxushajók kétségtelenül hagynak itt is nyomot. A kompjegy megszerzése után elterveztük, hogy meglátogatjuk a gátat és egyéb ’finomságokat’ még itt a környéken, illetve megpróbálunk lelkileg felkészülni a továbbiakra…

A vonatutat már ennek szellemében – az agyvérzés és a szívinfarktus lábon kihordása után – azzal töltöttem, hogy tovább mélyítsem szudáni ismereteimet és megpróbáljak végre átlátni az országba történő belépés anyagi és dokumentációs követelményein. Persze e tekintetben túl sok siker nem koronázta igyekezeteimet, úgyhogy valószínűleg a legtöbb írásbeli és fizetendő követelményre a helyszínen fog fény derülni. Ez a néhol paradox ködösség szinte már ismeretlenül is jellemző attribútuma ennek az országnak… Az esetek többségében szerintem még maguk sincsenek tisztában a helyzetekkel. Az 50-és évek óta különböző okokból dúló polgárháború, az időszakos szárazság, az extrém éhezés, a jelenleg is – bár már csak csekély mértékben – jelenlévő modernkori rabszolgakereskedelem és a különböző vezetők abszolút bírálandó döntései nem sokat segítettek Afrika legnagyobb országának.

Mégis furcsa, hogy a hivatalos fórumok és a személyes elbeszélések mennyire kontradiktív képet festenek az országról. Tudom, hogy a háborús övezetek, a politikai instabilitás, az erősen radikális iszlámista vezetés, a szisztematikus népirtás és a területi és népi ellentétek, valamint az aknamezők gyakorisága megkérdőjelezi a biztonsági helyzetet, de akkor mivel magyarázható mégis, hogy az ide ’tévelyedett’ turisták többségének pozitív tapasztalatai vannak? Mivel indokolható, hogy a könyvek arról számolnak be, hogy Szudán az egyik legbiztonságosabb ország és hogy az emberek vendégszeretete egyedülállóan magával ragadó? Miért mondják az utazók, akik szintén a gyors átutazásra lettek bátorítva, hogy az összes Afrikai ország közül ez a legkellemesebb és feltétlenül a kedvenc kategóriába sorolandó?

Kicsit olyan érzés a szudáni utazás tervezése, mint amikor a reggeli kávét iszogatva a meleg szoba biztonságából az ablakon kinézve próbálja az ember eltervezni – a tegnap esti időjárás jelentés alapján -, hogy kimenjen-e, illetve ha igen, akkor mit vegyen fel. A nappali harmat csillogása vonzóan gyönyörű, a friss levegő csábítóan üdítő, de a párás, ködös időjárás ijesztő, sőt a hivatalos csatornáktól se jöttek biztató hírek… És mégis kisüthet a nap…