A mai nap nem vitt minket messzire, mivel a muszlim országokban a péntek és a szombat amolyan hétvége féle, így természetesen a nagykövetségek mindegyike zárva volt és lesz is egészen vasárnapig. Így holnapra gondolván elterveztük, hogy a nagy semmittevés helyett inkább ellátogatunk a Nílus deltához, egészen megközelítve az 'nagyvizet'... A mai nap ennek szellemében a hasznos információvadászattal telt volna a tervek alapján, de lassan be kell látni, hogy a 'hasznos' szót itt még gondolati síkon is relatív kompromisszumkészen kell alkalmazni.
Mindenesetre az időnyomás nélküli, naiv optimizmussal vegyített kóválygás elképesztő helyekre sodort. Sikerült felfedezni az - eddigi - legjobb falafelest, így frissensült csicseriborsógombócokkal felpakolva és túljutva az autószerelős (csak semmi 'nyugati' szervíz gondolat!) olajnegyeden átkerültünk az ócskapiacra - és ebben a tekintetben a hangsúly inkább az ócska, mint a piac részen nyugszik - ami 'fejlődött' szemmel nézve hihetetlen volt. Nyakig fekete - és itt most nem a genetikai feketeségről beszélünk - emberek 10 méter átmérőjű valamikori - feltehetően - járműalkatrész halom közepén csücsülve, kalapáccsal tovább hasznosítható darabokat ütlegelve kínálják a 'portékát', 10 méterenként nagyjából ugyanazt és mindezt egy forgalmas utca két szélén, garázs jellegű felépítmények előtt, több kilométer hosszan. Persze az áru mindenhol a puszta földön, a kedves vásárló pedig szabadon turkálhat. Ergo semmi Lehel piaci túldízájnolt stand és semmi 'ha válogatsz az feláras', illetve, 'ha hozzáérsz, viszed is' szabály! Szívesen illusztrálnám is eme fenomént, de sajnos nem engedtek fotózni, nagyon udvariasan megkértek minket, hogy ne dokumentáljunk, mert ha ez kikerül rossz fényben tüntetheti fel az országot?! Érdekes! Vajon mit gondolnak, mi a mostani vélemény? És vajon miért feltételezik, hogy ami nekik szokványos és mindennapi az máshol nem az? Persze igazuk van, de ők ezt vajon honnan tudják?!
Változatlan lelkesedéssel tovább barangolva ebben az indusztriálisnak tűnő városrészben egyszercsak friss pita illat vágott arcon minket... Körbenézve a 'díszletben' semmi változás nem látszott, sehol hatalmas gyárkémények, sehol nagy lisztkonténerek, csak a már megszokottnak tűnő lepukkant kapualjak. De valahogy itt valami mégis más volt, mert egyre több fején hatalmas mennyiségű 'kenyeret' egyensúlyozó biciklista jött szembe, majd egy őrbódénak tűnő 'pléhdoboz' nagyon kellemes hölggyel az ablakban és kígyózó sorral az ablak előtt. Mint kiderült egy államilag támogatott pitasütődéhez érkeztünk és a nénike volt a fő 'disztribútor'. A pita az egyiptomi állam által már régóta 'szponzorált', ami azt jelenti, hogy 20 db pitát 1 LE-ért lehet kapni (nagyjából 35 Ft, tehát egy pitakenyér nincs 2 Ft!!!). A nem támogatott kenyér 5-ször ennyibe kerül. Mubarak úr egyik kedvessége, az utcán felállított csapvíz tankokon felül, hogy az alacsonyabb társadalmi rétegek számára is elérhetőbbé tegye az alapellátást.
A lényeg, hogy bepróbálkoztunk, hogy vajon bemehetnénk-e a 'gyárba' körülnézni és meglepően kedvesen szinte beljebb toloncoltak minket... Végignézhettük, hogy a mindenhol lisztes földön mezítláb dolgozó 'pékek' hogyan készítik manuálisan, rettenthetetlen kitartással és felfoghatatlan sebességgel az egyiptomi étkezés egyik esszenciális tartozékát... És mindezt frissen sült kenyérillatban, kellemesen viccelődő és igazán segítőkész társaságban. Persze folyamatosan magyarázták, hogy hol és mi történik, ami szerencsére amúgy is elég egyértelmű volt, így a minden erőfeszítés ellenére meghiúsult verbális kommunikáció nem hagyott nagy lyukakat a látottakban, ellenben semmiképpen nem rontott az élményszerűségen... Nagyon jó hangulatban hagytuk ott a pékséget, mert a hely 'bohóca' különböző magánperformanszokkal szórakoztatott mindenkit és ha mi nem is értettük, hogy mi a poén tárgya a nevetés abszolút ragadós volt. Szóval egy ajándék frissen sült pitával, rengeteg fényképpel és értékes 'tanulmánnyal' folytattuk utunkat a szerencsétlenkedésbe, melynek eredményeképpen hullafáradtan és továbbra is csak halvány sejtésekkel - hogy holnap hányra és pontosan hol is kell lenni, hogy eljussunk majdan a deltához - érkeztünk vissza a jól megszokott, olajszaggal átitatott, környékbeli szűk utcákba...
(a képek közül sok - majd egyszercsak - a www.cernius.ly oldalon kukucskálható)
