Az utazás Szudánban rengeteg időt vesz el. A főutak legtöbbje ugyan aszfaltozott, de ezenkívül mindenhol csak földút van. A buszok menetrendje vagy nem létező fogalom, vagy a valami rejtélyes láthatatlan könyvben van nyilvántartva, úgyhogy a busz vagy indul, vagy nem: Insallah, bukra, maalesh!
Az eredeti tervem kivitelezése ebből kifolyólag tovább tolódik, de így legalább van idő felmérni, hogy az ország maga hogy működik. A sajnálatos tény, hogy bátorság ide vagy oda, a déli államokba nem jutunk el. Szimplán túl veszélyes. Miután januárban várható a referendum dél Szudán és az észak elválásáról, rendkívül kiélezett a helyzet az országot elfelező ’határvonalnál’, ami szinte ellehetetleníti, de legalábbis erősen átgondolandóvá teszi az ilyen jellegű szándékokat. Ez legfőképpen azért rossz, mert a déli államok törzsi kultúrái a szudáni élet legkifejezőbb színfoltjai, a más vallási irányultság kevesebb kötöttséget, kisebb szigort és több élményt és lehetőséget rejt. A szükség szintén ezeken a területeken, illetve a keleti Darfur régiókban a legnagyobb, de ez kívül kell maradjon a mi lehetőségeinken.
Itt északon az elvárásokkal ellentétben nem szembetűnő a szegénység, nem arcul vágó a nélkülözés és potenciális veszélyforrásként egyedül azt emelhetem ki, hogy az itteni szokás szerint járó motorral tankolják az autókat, bár szerencsére legalább nem gyújtanak rá közben…
