Metró:

Elég kiterjedt hálózat. 1 LE (kb 40 Ft) a jegy egy útra és akár Gizáig is el lehet jutni. A folyamat első része hasonlít bármely megszokott metrós utazáshoz, azaz megveszed a jegyet, megkeresed az irányt, lemész a peronhoz, várod a vonatot. Az érdekes és egyiptomi része innen kezdődik. Vannak külön kocsik csak nőknek, de igazából bármelyik kocsira fel lehet szállni. Elvileg meghatározták, hogy melyik ajtón kell le- és melyikek felszállni, de - ugyanúgy, mint a mozgólépcsőn lévő 'jobbra tarts!' szabály, - ez senkit nem érdekel különösebben. Szóval nagy nyugodtan várod az érkező szerelvényt és amolyan civilizált európai módon szépen megvárod míg leszállnak és fellépsz a vonatra. Ha szerencséd van és jó időpontban utazol talán még helyet is találsz.

Amikor megérkezel a célállomásra és próbálnál civilizált európai módon leszállni, jönnek a meglepetések! Nem működik! Ők úgy értelmezik a rendszert, hogy az ajtó kinyílása után érvényt KELL szerezni az akaratnak és amolyan 'erősebb kutya b...k' alapon, amerikai gladiátor stílusban egymásnak feszül a le- és felszálló tömeg és ha sikerül, sikerül, ha nem, akkor sajnáljuk! Érdekes! Nem értem, hogy miért nem értik, hogy mennyivel egyszerűbb lenne ha egy pillanatot várva a leszállók után igyekeznének felszállni?!

Sorbanállás:

Ennek a szónak valószínűleg még megfelelője sincs az arab szókincsben! Nem értelmezhető! Legyen szó jegyvásárlásról, információkérésről, vagy vízumigénylésről - ergo bármiről - próbálod a magad 'nyugaton' - már amennyiben a mi kis országunkat ide sorolhatjuk - szocializálódott módján, tisztes távolságból kivárni a sorodat, mire azt veszed észre, hogy beálltak eléd húszan. Taktikát váltasz és te is odamész az előtted álló nyakába lihegni és újfent várni a sorodra és megint kudarcot vallasz, mert a sor maga is ismeretlen fogalom, azaz beelőznek jobbról, vagy balról, vagy akár mindkét irányból egyszerre. Tehát az egyetlen működő alternatíva, hogy rásimulsz a tömegre és minél hangosabban kiabálsz és minél 'színesebben' lóbálod a pénzed, annál előbb érvényesülsz! Hihetetlen! Újfent nem értem, hogy miért nem értik, hogy az empatikus várakozás sokkal nyugodtabb hangulatot eredményez?! Vajon mit gondolhatnak? Hogy jó dolgodban álldogálsz ott? Hogy éppen csak arra jártál és az orrod turkálására választottad pont azt a helyet?

Ügyintézés:

Nagykövetségi tapasztalatok tömkelegét tudom itt felsorakoztatni, mely közül kettőt emelnék ki:

A szudáni nagykövetségen az egyiptomi mód annyit jelent, hogy a turisták 2x annyit fizetnek a vízumért és 8x udvariatlanabbak velük. Kompromisszumkészség nullához konvergál, teljesen tökéletesre fejlesztett 'leszarom' attitűd! Szinte már irigylésre méltó! 

Az etiópiai nagykövetségen pedig abba futottunk bele, hogy - ellentétben a telefonon említettekkel, mely szerint délelőtt beviszed, délután felveszed - a 24 órás ügyintézés után ma reggeli elhozatalra beadott útleveleket nemzeti ünnep és munkaszüneti nap lévén nem lehet megszerezni! Tegnap vajon nem tudták, hogy ma nem dolgoznak? Ha tegnap már kész volt a vízum - mivel ugye ma nincs ott senki - miért is nem lehetett volna azokat tegnap megkapni? Válasz nélkül hagyott, jóégtudja milyen kulturális és viselkedésbeli különbségek által indokolt kérdések... (Persze ezt azért nem hagytuk, mert még egy éjszaka Kairóban egyenlő lett volna egy halálos ítélettel, úgyhogy kisebb nyomás és ráhatás után csak sikerült kiadatni a vasajtóra vágott ablakon az útleveleket.)

Vonatjegy:

A csontig hatoló szmoggal és zajjal fűszerezett kényszerpihenő végéhez érve, lassan betelő útlevéllel a zsebben, a központi állomáson próbáltunk vonatjegyeket szerezni. A korábbi tapasztalat az volt, hogy Luxorig a jegy 90 LE I. osztályra és van rá 30% kedvezmény tanár-, illetve diákigazolványra és a vonat szinte óránként megy. No, hát ezt most megváltoztatták és a turisták csak az esti 10 órás vonatra vehetnek jegyet 170 LE-ért és kész! A helyieknek persze maradtak az árak is és a vonat elérhetőségek is! Ezen felbosszantódva gyorsan elkaptunk két 'helyit' és megkértük, hogy ugyanmár lesznek szívesek nekünk jegyet szerezni! Meg is tették - egy fotó volt az ára :) -, addig a sarkon vártunk, persze csak II. osztályra kaptunk, ellenben a 11 órás vonatra és 55 LE-ért (ezzel egyébként egészen Asszuánig juthatnánk, ha nem lennének más tervek). A történet csavarja a kíváncsiskodó rendőr, akinek szemet szúrtunk és szinte üldözőbe vett minket is és a helyi 'barátainkat' is... A renoválás alatt lévő állomás egyik útvesztő kanyarjában aztán gyorsan leváltunk a srácokról és így egy éles fordulóval leráztuk a fontoskodó zaklatót és reméljük, hogy vonatinduláskor ő már nem lesz ott...

Várakozás:

Az etiópiai vízumra várva mégegy nap hosszabításra kényszerülve, némileg ingerülten bóklásztunk a kissé megutált városban és mikulás napi luxusként beültünk egy Costa Coffee kávézóba és végre 1 hét után újra élvezhettem egy igazán habos tejeskávét anélkül, hogy a kávézaccot kellett volna kipiszkálnom a végén a fogaim közül... Isteni volt (persze az ára is, de azt gyorsan visszaspóroltam a kaján, mert amúgy sem voltam túl jól :))!

A kávézó után, sétálgatva és hirtelen ötlettől vezérelve belopóztunk a Sheraton szállodába, hogy a legfelső emeletről rákukkancsunk a városra (megspórolva így a Cairo Tower 70 LE-s belépőjét)! Mint kiderült a szálloda egyik épületét kompletten renoválják és 26.!!! emeleten lévő szalon le is volt zárva. De megpróbáltuk és munkások beengedtek egy fotó erejéig. Persze nem egy fotót csináltunk, de elképesztő, hogy milyen hatalmas városról beszélünk! Ugyan óriás szerencsénk volt az idővel, mert - az elmúlt pár nappal ellentétben - rendkívül tiszta idő volt, úgyhogy szinte az egész várost be lehetett látni a piramisoktól a folyón át egészen a citadelláig. A lélegzetelállító része azonban mégis inkább az, hogy közel 17 millió ember él itt, New York területének a felén, azaz óriás népsűrűségben (a belvárosban akár 33.000 ember/km2!!!) szinte egymás hegyén-hátán, akár 3-4 generációval egy fedél alatt!