Újabb luxuskirándulás. Nem olyan mértékű, mint a Simien hegységbeli, de a mindennapos költségvetéshez képest jelentős. Viszont megérte. Mert Etiópia egyszerűen gyönyörű. Magasságok és mélységek, erdők és szavannák, csordogáló patakok és vízesések, szurdokok és szakadékok… Elképesztő környezeti sokszínűség, egyszerűen kihagyhatatlan lehetőségek természetőrülteknek.
Ezúttal a Bale-hegységben. Az ország második legmagasabb hegyvonulata Etiópia keleti oldalánál található, a Rift-völgy ’túloldalán’. Rengeteg Etiópiában honos állatnak ad otthont, többek között az etióp farkasnak, a hegyi nyalának, és 16 csak itt megtalálható madárfajnak is.
A Nemzeti Parkig ugyan nem jutottunk el, ’leragadtunk’ a park előtti erdő területén, ahol - egy német non-profit kezdeményezésnek (GTZ) köszönhetően – egyedülálló trekking lehetőségre bukkantunk. A sváb precizitásnak köszönhetően egy jól szervezett túra keretében akár öt-hat napot is hatékonyan el lehet tölteni a Bale hegyek lábánál található ’kincsek’ csodálatával. Az útvonalon jól felszerelt hegyi hütték biztosítják az éjszakázási lehetőséget, így nem kell aggódni, hogy a 12-24 kilométer után hol támadják meg az embert az álommanók.
A bázisok – Changeti, Wahoro (3 300 m), Angafu (3 462 m), Adele (3 300), Mololichu (3 080) és Duro (3 350) – változatos, de kivétel nélkül festői szépségű környezetben találhatók és lóháton, vagy akár gyalog érhetőek el. Mi a négynapos itiner miatt a kettő kombinációját választottuk, mely szerint a csomagokat felpakoltuk a pacikra, mi pedig – az utolsó nap kivételével – gyalogoltunk. Be kell valljam becsülettel, hogy 3 000 méter felett átlag napi 14 kilométert gyalogolni embert próbáló feladat gyönyörűség ide, vagy oda. Pláne, ha ennek felét felfelé kell megtenni. És kellett. Úgyhogy nem jelentett nagy problémát este 8 órakor elaludni. Persze egyébként sem jelentett volna, mert a körülmények miatt amúgyis átveszed a helyi ritmust. A Nappal kelsz és vele nyugszol, ami annyit jelent, hogy 6-kor már kávéval a kezedben köszöntöd a nagycsillagot és 7 körül, fogpiszkálóval támasztott szemekkel várod, hogy ’elbukjon’.
A túra több szempontból is érdekes és jelentőségteljes. Egyik oldalról a világmegváltó, példa nélküli nyugalom. Napsütés és szellő. Csend és hangzavar. Senki és mindenki. Semmi és minden. TERMÉSZET. Járkálsz a zavartalan környezetben és zavartalanul járkálsz a saját fejedben. Hallasz, látsz, gondolsz, érzel, rombolsz és építesz… Beszívod és kiengeded…
Másik oldalról az időutazás. Semmi motorizáció, semmi villany, semmi gáz, semmi. Csak az alapok. Nagyjából minden bázis egyforma. Van egy főkunyhó (vakolt!!! szalma-sár, döngölt föld), két hálószobával és egy ’amerikai konyhával’ J. Az ágyak kecskebőrből készülnek, a konyhában pedig egy gázégő és egy faégésű – melegítő - kemence az alapfelszereltség. A világítást petróleumlámpák szolgálják, a víz pedig hatalmas demizsonokból ’folyik’. A melléképületben található ’fürdőszobában’ két helyiség van. Egy nyugati budi manuális öblítéssel, illetve egy ’zuhanykabin’, csapra vágott vödörrel, tűzön melegített vízzel. A német befolyásnak köszönhetően nyugati emészthetőség szintjére hozott ’luxus’ alapszállás, amely kulturált körülmények mellett ébreszt rá, hogy mennyire kevés is szükséges a ’túléléshez’.
És akkor ott van a napi ’rutin’ helyi egyedisége is... Megérkezel a ’camp’-be, fújsz egyet, leülsz az udvaron a délutáni napsütésben egy nagy bögre kávéval a kezedben és feloszlatva az oxigénhiány miatti ködösséget végigpörgeted a nap vizuális élményeit és észleled, hogy még mindig lehet tovább fokozni, hiszen egy újabb csodálnivaló helyre kerültél.
A – szó szoros és átvitt értelmében vett – lélegzetelállás után elmész tejért, ami frissen ’folyt ki’ a kunyhót gondozó család tehenéből (nem én voltam J) és megfőzöd a vacsorát. A naplementés háttérben benyomod a banános-nutellás palacsintát (mert bűnözni kell J) és magadba égeted a körülölelő hegyek mennyei látványát. Felveszed a pulóvered (majd folyamatosan az egész bőröndöt), beszívod a rohamosan hűlő környezet egyedi illatú, kipárolgó levegőjét és élvezed az utolsó ’világos’ pillanatokat. Begyújtasz a ’kandallóba’, majd a telepöttyögtetett égbolt alatt megmosod a fogad és dupla zoknit húzva, a magasságtól (és két korty helyi gintől) szédülten bebújsz a 8 takaró alá - amely a legnagyobb jóindulattal is tuti kevés lesz - és fogvacogás ide-vagy oda, csettintésre merülsz mély álomba. Reggel pedig kelsz a madarakkal és egy újabb bögre forró kávéval várod, hogy a nap első sugarai visszahozzák az érzést a legkisebb lábujjadba is és közben figyeled, hogyan ’szökik’ vissza az élet a természetbe is, ahogy a világosság lassan bekúszik a legtávolabbi szegletekbe…
Végül folyamatosan visszapakolod a levetett rétegeket a bőröndbe, meggyőződsz a kísérő állatok fizikai jóllétéről és egészségéről, megpaskolod a pacikat és nekiindulsz… Ami furcsa, hogy nem érzel fáradságot, nem érzel kedvetlenséget, nincs kezdeti nehézség, mert – a minden porcikádra kiterjedő izomláztól eltekintve – a környezet az első pillanattól fogva kárpótol mindenért. És te csak figyelsz… Magadra és a természetre… Mert itt tényleg nincs más. Érintetlen, lakatlan és bármiféle (motorizált) járművel megközelíthetetlen. Egyszóval ősnyugalom… Hálát adsz – mindegy kinek -, hogy itt lehetsz, átélheted és magaddal viheted…
