Ebben az országban tényleg minden megvan, amire az ember lánya vágyhat. Elképesztő természeti jelenségek és látnivalók, színes növény- és állatvilág, kulturális színesmasni, rend és odafigyelés.
Minden turista által kedvelt, vagy érdekes hely kiépített, megközelíthető és rendben tartott. A hátizsákos szállások példa nélküliek, mindegyik egy külön álomvilág. Általában hatalmas területen kialakított oázisok, bárral, konyhával, kommunális helyiségekkel és rengeteg szobával, jó hangulattal. Szinte mindegyik (ex)utazók által működtetett, így ők valóban tudják, hogy mire vágyik a magunkfajta. Ellentétben Kenyával, ez az ország marasztaló…
Az árszínvonal nyugati, de igazából a fejlettség is. Az ár-érték arány abszolút igazolt. Odafigyelés van és rendszer. Legalábbis látszólag… Próbáltunk itt is – mint mindenhol – bekukkantani a színfalak mögé és néhány rááldozott órával, teázással és beszélgetéssel hihetetlen információhalomra tehet szert az ember. Néhány rááldozott órával, teázással és beszélgetéssel hihetetlen információhalomra tehet szert az ember.
Ez az ország a szivárvány kultúráról szól, azaz legalább annyira fekete, mint amennyire fehér és (egyéb) színes. Ez az ország valóban ’mindenkié’. És ugyanakkor nem is. Az apartheid végével fordult a világ is. Már nem áll a fehéreknek a zászló. Sőt. Szinte diszkriminatívan kell küzdeni a fekete ’felhatalmazással’ és háromszor annyit kell letenni az asztalra, mint amennyit eddig, vagy mint amennyit a ’tesóknak’ kell. Nem egy beszélgetőpartnertől hallottuk, hogy sokszor alulkvalifikált emberekkel töltenek meg pozíciókat, csak azért, mert a fehér nem elég színes.
És akkor ott van a korrupció. Úgy látszik Magyarországon kívül is vannak ilyen jellegű problémák. Itt is akkora a kakikupac, hogy mindenki fél vasvillával beturkálni, inkább csak kicsit megkapargatják a felszínt - amitől a munka verejtékes ’bűze’ azért érződik -, de a helyzet változatlan. A szar marad, de a vasvillát azért hazavisszük… Fantasztikus mentalitás.
De vannak azért még ezen kívül is érdekes dolgok. Mégpedig a bádogfalvak. Főként városok környékén, amolyan külvárosi körülölelésként… Az érdekesség pedig az, hogy nekünk elborzasztó, kiben undort, kiben sajnálatot, kiben mindkettőt keltenek, viszont, ha bemész a sűrűbe láthatod, hogy vannak ott öltönyös ügyvédjelölttől kezdve szilárd munkahellyel rendelkezők; fehér és kékgalléros vegyesen. Persze van munkanélküli is, meg beteg, meg mindenféle, de a lényeg, hogy aki tudna se akar onnan eljönni. Vagyis a legtöbb nem. Nem akarnak változtatni a körülményeken. Így is jó. És olcsó. Például egy hölgyemény azzal érvelt, hogy míg mi, fehérek, elköltjük a keresetünk kétharmadát bérleti díjra (éd. lakhatásra), addig ők inkább elköltik ruhára és ékszerekre. Érdekes. De mi van az igényszinttel? Vajon az általános körülmény milyen mértékben határozza meg az élethez való viszonyulást? Vajon, ha ebben nősz fel, akkor sose akarod majd máshogy?
Ez azért is elgondolkodtató, mert például eltöprengesz azon, hogy ha ők vezetnék a szolgáltatószektor nagyobb részét, akkor milyen lenne a színvonal? És persze a hozzáállás…
Egy példa a sok közül… Egy szellemi- és értelmi fogyatékossággal élő gyermekekkel foglalkozó központban a bádogváros közepén… Szép ház, viselhető körülmények - köszönhetően a német revíziónak -, de az ott dolgozó hölgyek mégsem tesznek meg mindent. Míg felügyelet van, addig rend van, de mihelyt nincs, marad a méla unalom és a trécselő nihil. Nincs kontroll, nincs motiváció. Lehet, hogy irigység van, mert a ’béna’ gyereknek szebb a szobája, mint a sajátjának? De ő nem is akarja máshogy… Ő nem akar kiszakadni a környezetéből. Se a béna gyereket nem akarja, mert ugye a törzsi kultúrában még él a hiedelem, hogy ha a gyermek fogyatékos, akkor az ördög költözött belé… És ha a falu ’boszorkánya’ nem tudja kiűzni, akkor jobb lesz eldugni a szerencsétlent, nehogy a szomszédok meglássák… Aztán, ha már kinőtte a rejtekhelyet, akkor meg menjen a gondozóközpontba… Na most akkor hogy is van ez? Ki kinek és miért is pontosan?
Nem tudom mennyire általánosítható ez a tapasztalat, de én több oldalról is hallottam/láttam hasonlókat… Persze nem akarok sztereotipizálni, se faji diszkriminálni, de… Hosszú még az út… Hosszú az út az egyenlőségig. Hosszú az út az igények komformizálásáig. Hosszú még az út mire mindenki ’boldog’ és elfogadott lesz…
