Napsütés. Tenger. Civilizáció. Tisztaság. És fejlődött üresség. Hihetetlen, hogy a nyugati ’luxus’ körülmények milyen szinten letompítják az embert. A dolgok szimpla elérhetősége egyszerűen elveszi a küzdelem inspiratív gondolatait. Csak be kell szállj az autódba, végig kell menj a fantasztikus minőségű autópályán a legközelebbi bevásárlókomplexumig és mindened megvan, vagy meg lehet. Mert megveheted. Persze ha megveheted. De nincs küzdés, nincs harc, nincs nélkülözés, nincs motiváció. Mert elmegy az idő minden másra. Nem tetszik. Hol van a nyugodt tapasztalás, a belső meghittség, a relaxált öröm? Miért áldozunk be mindent a kényszer, az akarás, a birtoklás, a ’KELL’ oltárán?
Mit keresünk? Vajon kompenzálás csupán? Vajon tényleg szükséges stáció az evolúció útján a túlkínálat? A szükség kielégítendő, de a szükség nagyon kevéssel is beéri… Miért töltünk mégis több időt külsőségeket kergetve, mint a belsőnket polírozva?
Ha valami gondunk van, fogjuk a telefont és felhívunk valakit, aki tuti szeret minket annyira, hogy meghallgat és támogatni fog. Ha ’unatkozunk’ bekapcsoljuk a televíziót és elveszünk a szappanoperák tömjénfüstjében. Ha el akarunk menekülni, elmegyünk vásárolni, mert a jutalom jótékony hatással van a belsőnkre. De miért? Miért nem hagyjuk, hogy az érzések, az érzelmek és a gondolatok szabadon garázdálkodjanak? Miért hagyjuk, hogy eltereljük a saját figyelmüket saját magunkról? Vajon miért alakult úgy, hogy ezt megtehetjük?
