Átléptük a határt. Immáron Etiópiában kergetem a pillanatokat és a lehetőségeket.
A határátlépés tényét két faktor nehezítette, az egyik, hogy az elefántom végleg feladta, azaz minden külsőleg rászerelt alkatrész visszafordíthatatlanul áldozatul esett az utazások tortúrájának. Se kerék, se húzóka, úgyhogy jól képzett serpa módjára a hátamra vetve cipeltem végig az öt állomáson, ami a ki- és beengedésünket volt hivatott facilitálni. A másik akadályozó tényező, hogy az öt állomás semmilyen módon nem volt kitáblázva. A nádfedeles kunyhókat megtalálni külön kihívás volt, a (fekete piacos) pénzváltók nélkül esélyünk nem lett volna. A legérdekesebb állomás talán a bőrönd ’biztonsági átvilágítása’ volt, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy egy hullámpalából összetákolt és műanyagzsákkal fedett 1x1 méteres ’buszmegállóban’ egy teljesen hétköznapi férfiember arra kért, hogy nyissuk ki a csomagokat. Jó. De mire is elég ez? Mindenesetre miután meggyőződhetett, hogy van nálam elég tiszta bugyi és melltartó továbbengedett a minibusz állomáshoz, ahol az eddigi megszokott rendszer szerint vagy jött busz, vagy nem…
Végül nagyjából fél óra után jött egy busz, amire fel lehetett szállni, de az árak, az indulás, az út időtartama és egyéb finomságok részletei eltűntek a rejtély nyúlós mocsarában. Ülsz, vársz, átszállsz, néha ránézel a tetőre gumipókolt csomagodra (mert Szudánnal ellentétben azért itt már vannak biztonsági kérdések), figyelsz és bízol a vakszerencsében, hogy előbb-utóbb leküzdöd a közel 100 kilométeres távot Gonder városáig. Leküzdöttük. De a hangsúly a küzdésen van. Az út nagyobbik hányadát egy helyi távolsági buszon töltöttük (átszállítva a minibuszról), ami csak a határállomáson legalább 8 kört tett meg, hogy megtöltse a buszt (ezért nincs menetrend) és aztán természetesen 100 méterenként állt meg, hogy további utasokat préseljen a busz belsejébe. Ez csak azért meglepő, mert Etiópia azon két afrikai ország közül az egyik, ahol államilag van tiltva az állva utazás. Hát ezt nem tartották be. Viszont azt, hogy az ablakokat zárva tartsák az út egészére, azt igen. Hogy ez miért van? Azért mert az etiópok valami megkérdőjelezhető indíttatású babona alapján azt hiszik, hogy a szél a betegség hordozója és nagyon veszélyes. Hát persze…
No, de zötykölődve a 40 fokos, oxigéntelen buszbelsőben Gonder felé egy fenékkel az arcunkban, egy gyereklábbal a fejünkön, egy térddel a hátamban és egy hajamba kapaszkodó útitárssal mögöttem azon viccelődtünk, hogy már csak az állatok hiányoznak. Hát erre nem kellett sokáig várni (bezzeg a lottó ötös nem megy ilyen könnyen)… A következő 200 méteren felszállt egy kakas az utastérbe és egy kecske a tetőre… Természetesen egyik sem saját akaratából.
3 és fél óra alatt sikerült megtenni az 1 órás utat, ami aztán egy végkimerüléses megérkezést eredményezett Gonder ex fővárosába. Hihetetlen volt! Soha nem gondoltam volna, hogy bármelyik afrikai országgal kapcsolatban használni fogom a civilizált jelzőt, de Szudánhoz képest Etiópia a földi mennyország. Persze Gonder egy nagyon jótékony nyitánya az etióp fejezetnek, mert az ország 4. legnagyobb városa és minden (afrikai mércével mért) földi jóval felszerelt. A település 2120 méteren, a Simien-hegység lábánál fekszik, lélegzetelállító környezetben. A hegyek közelsége, a levegő tisztasága, a város hegyes-völgyes osztottsága, az utcák tisztasága és az emberek nyitottsága – Gondernek hála - engem az első pillanattól az ország rajongójává tett.
Ugyan be kell valljam, hogy a szudáni 1 hónap után meztelen vállakat és ledéren öltözött hölgyeket látni újrakalibráló élmény volt, nem beszélve a 60-as, 70-es éveket idéző frizurakölteményekről, de végre üdítő volt érezni a ’szabadságot’ és felengedni a vallási és emberi fagyasztásból. Ráébredtem, hogy a zene, a buli, a sport, az alkohol, a flörtölés J elérhetősége és a (kvázi) nemi egyenjogúság olyan felbecsülhetetlen kincs, ami vitathatatlan és látványos segítség a - mindennapos - feszültségének oldásában.
Természetesen Etiópia nem csak erről szól, sőt… De az első benyomások nagyon kellemesek és ugyan a nélkülözés még városon belül is érezhető, az elmúlt évtizedek időszakos szárazsága, az éhezés és a szegénység tagadhatatlanul jelen vannak, de az általános légkör, az ország színei, illatai, légköre, tradíciói, kulturális és természeti kincsei méltón teszik Etiópiát az Afrikai országok egyik gyöngyszemévé.
