A legnyugodtabb pillanat: A Taka hegyek lábánál, Kassala városának környékén. Toteil település határa a hegy oldalába ’épített’ kőkávézók Mekkája. Szétszórva egy hatalmas területen a fantasztikus színekre festett ’kiülős’ helyekről szemkápráztató a kilátás a környező településekre és Khatmiyah történelmi mecsetjére.. A Taka hegyek ’olvadt’ csúcsainak árnyékában, a helyi kávéspecialitást szürcsölgetve és pattogatott kukoricát majszolva, a füstölőtől bódultan lesve a zsuptetős házakat és a helyi élet zajlását feletébb relaxáló – szinte már kábító - pillanat.
A legszebb napfelkelte: Gedarefből Gallabat (kis határváros) felé Etiópiába tartva. Etiópiai hegyvonulatok a távolban, egyre dúsuló növényzet, minimális légszennyezettség, gyönyörű színek (és persze nem elfelejtendő az ország elhagyásának hozzáadott értéke).
A legszebb naplemente: A misztikus Jebel Barkal tetején Karima városának határában csodálatos és festői kilátással a Nílus kanyarulataira, a datolyaligetekre és a közeli piramisokra.
A legfinomabb kávé: Wadi Halfa egyetlen igazi ajándéka... Az első kontakt a helyi 'jebban'-nal és a tealady fenoménnal. Maradandó!
A legszórakoztatóbb pillanat: Meglepő módon ez az utazáshoz kapcsolódik. A hosszabb távokon a legkényelmesebb, ha az ember a privát társaságok által működtetett coach járatokat választja. A kényelmet itt ötvözik olyan jellegű kedvességgel is, mint a tejkaramella kiosztása egyből indulás után, vagy a műanyag süti és fogkrém ízű üdítőital körbekínálása az út felénél. Ez nem is annyira szórakoztató, mint inkább általános, ellenben a vicces jelenet az út megkezdését követő 2. óra környékén jön el - a szudáni komédia, a zenei videó és az Amerikai Gladiátorharc között félúton - amikor is a kedves asszisztens (a kínáló fiú) előveszi a WC-illatosítót és mint ha ettől függne az élete a fél flakonnal szétfújja a buszon. Ettől a levegő lélegezhetősge a nullához közelít, élvezhetősége messze az alá süllyed és a szaga a lószarral itatott rózsától kezdve, a cunami által elsöpört erdőn keresztül, a szennyvízzel kevert óceánhoz hasonlítható, amit én még a mellékhelyiségemben sem éreznék szívesen. Ők viszont szeretik! Én sírok! Egyrészről mert felfoghatatlan, másrészről pedig mert piszkosul csípi a szememet. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne pusztán gyufát gyújtani...
A legmeglepőbb tény: Szudánban nem lehet tejet kapni! Néhol elvétve találtam valami zacskós félét, de - mint a legtöbb joghurt is - kiderült, hogy csak némi százalékban tartalmaz igazi tejet, egyébként pedig tejporból készült! Nem értem!
A legkellemesebb meglepetés és bepillantás a helyi szokásokba: A háromnapos esküvő Port Sudanban.
A legkedveltebb ’fenomén’: A színek. Imádtam a nők ruházatának színkavalkádját. Ugyan az öltözködés behatárolt, - vagy egy nagy kendőbe van bugyolálva a hölgyemény, vagy fekete tunikába és színes sálba – de cserébe a választott ruhák a szivárvány minden színében pompáznak. Megnyerő, irigylésre méltó és üdvözítő kompenzáció, amely a legkisebb faluban is tapasztalható. A mély padlizsánlila, a harsány rózsaszín, a heves citromsárga, az érett narancs, az üdítő kék, a nyugtató fűzöld, az égő vörös, de még az ’egyszerű’ fehér is olyan buja kontrasztot alkot a fekete bőrrel az afrikai napsütésben, amely engem őszinte csodálójává tett a szudáni női divatnak és merészségnek.
A legérthetetlenebb korlátozás: A szudáni kormány önkényesen enged be turistákat az országba, sőt a különböző fővárosokban működő kirendeltségek még önhatalmúlag is tovább 'szoríthatnak'. A legfurcsább talán, hogy a dán utazóknak egyetemlegesen tiltják a beutazást, mióta a dán lapokban megjelent a karikatúra Mohamed prófétáról... A kairói konzulátus még ezenfelül az amerikai szándékozóktól tagadja meg a vízumot abszolút 'személyes' preferencia alapján. Hajrá szudáni bürokrácia!
A legvendégbarátabb fogadtatás: Gedarefbe érkezvén a hotelkeresés tortúrájában belebotlottunk egy palesztin egyetemistába, aki két perces csevej után lebeszélt minket a helyi hotelekről és felajánlotta, hogy alhatunk nála (és a lakótársánál) a nappaliban... És mivel konyhájuk is volt (semmi nyugati standard) főzhettem magamnak vacsorát és még a bevásárlásnál is segített(ek). Nagyon kedves!
A legkulturálisabb momentum: Az év utolsó napján Khartoumba érkezvén megtudtuk, hogy - mint minden pénteken- a helyi szufi közösség együtt imádkozik és táncol Hamed al-Nil, XIX. századi szufi vezető, sírhelyénél. Kört formálva néhány hangszerrel és ütemes kántálással próbálnak együtt utat találni Allahhoz. Az omdurmani dhikr kihagyhatatlan és szinte transzba ejtő élmény. Méltó lezárása bármelyik hétnek (és akár egy évnek is).
A legmeglepőbb invitálás: Dongolában a furcsa indíttatásból fényképező turista hivatalnok felajánlotta, hogy vacsorázzunk vele az irodájában és ha gondoljuk ott is aludhatunk... Aha, jah!
A legfinomabb falafel/tamiya: Wad Medani központjában egy érdekes angolsággal beszélő, viszont rendkívül előzékeny bácsika által frissen készítve.
A legédesebb bűn: Khartoumi cream caramel jellegű édesség az egyik helyi ’gyorsétteremben’ (bár feltétlen említést érdemel egy talponállóban készült rizspuding, fantasztikus ízharmóniával).
A legmegkérdőjelezhetőbb víz: Atbara városában szinte teljesen valószínű. hogy a közvetlenül a Nílus vizéből főzött kávét sikerült fogyasztani. Túléltük!
A legfinomabb gyümölcslé: Frissen facsart édes grapefruit tele gyümölcsdarabkákkal az egyik khartoumi, koszos minibusz állomás kellős közepén.
A legveszélyesebb körülmény: A fedő nélküli csatornanyílások. Néha keresztbe tesznek rajta egy fát, néha még annyira sem méltatják. A veszély a napfény csökkenésével - a közvilágítás hiányos mivoltja miatt - radikálisan fokozódik...
A legjobb vacsora: Arous városában lévő gasztronómiai halgyönyör! Ugyan Khartoumban megengedtünk magunknak egy ötcsillagos szállodában való büfévacsorát, de sehová nem ért fel a világvégi kiskonyha szakácstudásához! Ötcsillagos optikai tuning, középszar tartalom!
A legidegesítőbb 10 perc: Megérkezve a városokba és leszállva az addigra igazán megutált, lábgörcsösítő buszról egyszerre 28 ember rohan meg hotelt, taxit és egyéb szolgáltatást ajánlva, egymást túlkiabálva, amikor te csak 2 nyugodt másodpercet szeretnél, hogy eldöntsd, hogy merre is van az arra és hova is kívánnál eljutni...
A legundorítóbb látvány: A megrágott dohány szájból kilógva egyszerűen minden egyébre való fókuszálást meggátol. A legkiválóbb példája, amikor feladtam az alkudozást egy taxisofőrrel, mert nem bírtam ki nevetés nélkül...
A legsürgetőbb szükség: Nem részletezném, de néha az ember nagyon tud örülni a Nílus partját övező buja növényzet sokmindent eltakaró ottlétének...
A legvicessebb ’bevásárlózacsi’: A gedarefi piacon egy kisebb méretű cementeszsákba csomagolták a vásárolt portékát. Vagy használt volt előtte, vagy nem…
A legvizesebb város: Port Sudan. És nem csak a tenger közelsége miatt, hanem a megtapasztalt égszakadás miatt is. A mértéke elmesélhetetlen, de mindenesetre városbénító, hiszen az egyébként is satnya csatornarendszer nanáhogy nem bírta elvezetni, úgyhogy az autók és riksák utca közepén maradt kavalkádjából katonai terepjárókkal mentették az embereket. Köztük minket is...
A legidőigényesebb cselekedet: Bármilyen engedély beszerzése és mivel ez mindenhez kell, ezért ebből sok van, ami rágcsálja az ember tűrőképességét! Nem beszélve a fájlingról… Értelmetlen!
