A NAPOS:
Vonatút:
Semmi baj nem volt a másodosztállyal. Szinte új vonat, amiben ugyan nem voltak kabinok, de kétüléses sorok, óriás székekkel és rengeteg lábhellyel igen, úgyhogy hátradönteni is lehetett anélkül, hogy mögötted ülőnek az orrlyukába látnál alulról és a lábnyújtás is belefért, anélkül, hogy az előtted helyet kapó bokáját cirógatnád a nagylábujjaddal... A csomagoknak bőven volt helye a fej feletti tartókon, amik átlátszó plexi üvegből készültek, így bármikor vizuális bizonyítékot lehetett szerezni a meglétükről, de igazából semmi biztonsági kétség nem merült fel. Mindenki el volt foglalva a saját kényelmével és a szomszédja horkolásával. Egyszóval a harmadár nem volt egyenes arányban a minőséggel! Vállveregetés!
Hotel:
Nagy választék, jó ár, semmi probléma! Ugyan utánanéztem néhány alternatívának a neten, de végül mégsem abból választottunk, hanem egy kellemes, középárú szobát béreltünk, újszerű, tisztának kinéző, SAJÁT!!! fürdőszobával és olyan reggelivel, ami még európai viszonylatban is igazán kielégítőnek mondható! Minden egyéb szolgáltatás és túra is elérhető egyből a hotelből, ha valakinek erre van igénye!
Utca:
Kevésbé zajos, kevésbé szmogos, jól közlekedhető, jóval toleránsabb sofőrökkel, akik használják a féket és tudják, hogy mi az a zebra. Mindenki segítőkész az útmutatásban is és lehet választani bicikli, motor, fogat, vagy a helyijáratos minibusz közül, ha az ember már nem akar gyalogolni. Mi a biciklit preferáltuk, így kötöttségek nélkül, saját beosztás szerint juthattunk bárhová. Persze 50 fokos napsütésben nem annyira ajánlott, de most abszolút viselhető, sőt amolyan szellős szabadságot adó élmény!
Étkezés:
A falafel standokon kívül itt már vannak alternatív lehetőségek is. Ma például fantasztikusat ebédeltünk a Nílus nyugati oldalán. Jó áron, nagyon ízletesen, kellemes környezetben és óriás adagot.
Látnivalók:
Luxor csodálatos! Már első alkalommal is megfogott és ez most sem változott! Többezer éves történelem, amit itt nem csak látni, hanem szinte érezni lehet... Nem lehet leírni az érzést, amikor ott állsz a Királyok - vagy a Királynők - Völgyének egyik sírhelyében és - bárhányadik Ramses is volt pontosan - szinte hallod, ahogy a rengeteg alattvaló nagy műgonddal gravírozza a hieroglifákat és láttod, ahogy festi a motívumokat. Az orrodban érzed a különböző színek illatát, ahogy helyben keverik őket a természetből 'elcsent' hozzávalókból és mindezt csak azért, hogy minél színesebbé és díszesebbé tegyék 'gazdájuk' végső lakhelyét.
Ellátogatsz a 'templomokhoz' - az én személyes kedvencem a Medinat Habu -, amelyek mindegyike szinte külön városként funkcionált. Leírhatatlan monumentalitás, hihetetlen kivitelezés, felfoghatatlan kulturális érték. A művészet nem csak a festésekben, a gravírozásban, a szobrokban, de magában az építészetben is megmutatkozik. Állsz egy oszlop lábánál és felnézve rájössz, hogy milyen 'kicsi' vagy, a szó valódi és átvitt értelmében is! Le lehet fényképezni, le lehet írni, de ezt inkább meg kell élni! Hagyni kell, hogy ott állva magával ragadjon az érzés, hogy bejusson a bőröd alá, a gondolataidba, a képzeletedbe és akkor teljesen mindegy, hogy fizikálisan mennyi és milyen mértékben is maradt fent az adott műemlékből, a fantáziád kitölti a hézagokat és egy kicsit fáraóvá leszel magad is - jó esetben :)...
AZ ÁRNYÉKOS:
Vonatút:
Valamilyen érthetetlen okból bármilyen egyiptomi hosszú távú úton hibernálják az embert és persze ez itt sem volt másként, úgyhogy polárpulcsi ellenére is kocogtak a fogaim álmomban. Feltéve, ha el tudtam aludni, ugyanis egy másik igazán furcsa szokása a helyi lakosságnak, hogy a mobiltelefon előnyeit kihasználva - talán a hajnali egy és négy közötti periódust leszámítva - folyamatosan beszélnek rajta. Talán ez még annyira nem is nagy baj, ha nem akarnák, hogy ezt mindenki más is konstatálja, ergo nagyon sokáig hagyják 'érvényesülni' a helyi motívumokkal dúsított, maximális hangerőre állított csengőhangjukat, majd miután ezt megelégelték, fejhangon ordítva, 'jobbik' esetben még a másik felet is kihangosítva hosszasan beszélgetnek.
A telefonbeszélgetések szünetében szerencsére szintén akad alvásgátlás, ugyanis minden megállónál felszáll valamilyen árus, aki az újságtól kezdve, a teán keresztül a felismerhetetlen édességig mindent és bármit el akar adni és a vásárlási szándék generálására a teljes torokból való üvöltés módszert választja. Nemhiába, a kereskedelem a vérükben van!
Hotel:
Az egyéb szolgáltatások igénybevételére való rábeszélés a rendíthetetlen kitartással néha már egy kicsit sok, pláne amikor az ember márcsak egy kis csendre és nyugalomra vágyik hazaszabadulván. Mondjuk abszolút érthető a motiváció, úgyhogy ez még bocsánatos bűn lenne, ha nem hazudnának. Tudom, hogy ez erős szó, de azt akkor sem tudom máshogy nevezni, amikor megállapodsz valamiben és viszonzod a vendégszeretetüket azzal, hogy egy kicsivel többet fizetsz, de nála rendelsz biciklit, vagy egyéb finomságokat és a végén mégsem azt kapod amit ígértek. Elmondja neked, hogy ne bízz az utca emberében, ő csak le akar húzni, ő csak szart akar rádsózni, ellentétben vele és végül kiderül, hogy ő se különb, csak az élet marketing iskolája neki ezt az irányt mutatta az érvényesülésre.
Egy vicces történetbe azért belefutottunk itt szállodán belül... Nem tudom, hogy jó vagy rossz, inkább aranyos, bár talán egy kicsit kellemetlen. Szóval tegnap datolyamajszolgatás után itthon hagytuk a félig megbontott dobozt és mire hazajöttünk a maradék szanaszét hevert az ágyon. Két megoldás volt a problémára: 1: a szállodai srácok amolyan habzsidőzsit rendeztek a szobánkban és nem távolították el a maradékot 2: valamiféle rágcsáló látogatott el hozzánk és a nem megfelelőnek ítélt datolyákat köszöni szépen nem kérte... No, hát ezzel a dilemmával lefeküdve reggel okosabbnak gondoltuk, hogy ha kidobjuk a dobozt, megszüntetve a csábítás forrását mindkét lehetőségnek. Ma hazaérkezve, pisiléshez készülve azonban majdnem sikerül nyakon 'öntenem' a megoldást, ugyanis ifjú Lecsó úr ott csücsült a budiban és veszettül próbálkozott kikerülni onnan. Csóri patkány tiszta víz volt és látszott, hogy az életéért küzd és már nem nagyon bírja. Én persze a maga veszettség és pestis hordozó potenciáljával együtt megsajnáltam, úgyhogy nem voltam képes szimplán lehúzni, inkább szóltam a hoteleseknek, hogy intézkedjenek és amolyan struccpolitikát folytatva szentül hiszem, hogy kiszedték és az utcán szabadon engedték, míg én kint várakoztam...
Utca:
A maga lenyűgöző történelmével, számtalan lehetőségével és gyönyörű környezetével Luxor igazán attraktív turista célpont, ami a nílusi luxushajóztatás beindulása után látogatók ezreit vonza ide. Természetesen ezek a luxuscirkálók egy bizonyos jövedelemszintet feltételeznek, amit a helyiek nagyon gyorsan feltérképeztek és amolyan lokálisan generált infláció alapján ezért itt minden legalább kétszer annyiba kerül és sokkal komolyabban kell alkudni, mert a kezdő árak a tízszereséről indulnak. Az árusok és 'szolgáltatók' szemtelenek, lerázhatatlanok, követelőzőek és nagyon sokan vannak. Talán ez a turisták 'elkényeztetésének' tudható be a leginkább, hiszen ha van kereslet, van kínálat és a határokat a két fél egymást közt alakítja. A tolerancia és a megértés ellenére is az alacsony költségvetésű utazó a fáradt pillanatokban igazán kellemetlennek érezheti ezt a helyi fenomént... :(
Étkezés:
Eddig itt ettük a legrosszabb és legdrágább falafelt és ittuk a legdrágább vizet, mert az áron felül még rászámoltak külön adót és szervízdíjat is! Elképesztő sunyiság!
Látnivalók:
Az egyiptomiak általános nemtörődömsége - hisz ha már itt van 3 000 éve, akkor még tuti itt is maradt, nem? - miatt nagyon sok minden a mai napig hihetetlen rongálásnak van kitéve. A turisták kontrollálatlan figyelmetlensége vegyítve a helyiek vesztegethetőségével sajnos még manapság is rengeteg kár forrása a műemlékekben!
